Horváth Márton
5 összetevő, ami az elegáns autóhoz elengedhetetlen tavasszal
Frissítve: 2019. márc. 26.
Tudod, hogy mi teszi lehangolóvá az autódat tavasszal?
Pontosan az, ami télen történt vele.
A télen pedig pont az történt, ami a legrosszabb az autódnak - a totálkár után. A külső felületeket rengeteg sár, por, só és kavics érte. A szennyeződések jó része egybefüggő réteget alkot az autódon. A belsejébe bevitted a sarat, a nedves szennyeződéseket és a korhadt növényi maradványokat. Ha volt rajta valamilyen tartós bevonat, az ilyenkor hamarabb lekophatott.
Mi ennek a következménye?
Az autód fényezése gyorsított tempóban sérül és karcolódik.
Az belső szövetekben baktériumtenyészetek fejlődnek.
Egyre rosszabb szag lesz az autóban.
Egyszerűen rossz ránézni: unalmas, mocskos, és nem vagy büszke rá.
A fertőzésveszély kockázata nagyobb, mint egy közvécében (azt hiszed ez túlzás, pedig egy angol kutatás már bizonyította).
Mire van szüksége az autódnak tavasszal?
Ha kívülről haladunk befelé, akkor azt kell végignéznünk, hogy mit és hogyan érintett a téli időjárás. Vagyis leginkább a téli használat.
Átlagos használat esetén (1000-3000 km/hónap) viszonylag jól tudjuk, hogy mit kell tenni az autóval. Extrém használat mellett - 5000+ km havonta, terepen futás, speciális szennyeződések - valószínűleg jelentősen hosszabb tisztítási idővel, több eljárás használatával és jóval magasabb költségekkel kell számolni.
Nézzük sorban, hogy mi kell a tavaszi felüdüléshez az autódon:

Pusztító bevonat eltűntetése
El kell távolítani azokat a szennyeződéseket, amik az autód fényezett felületére és a kerékjáratívekbe rakódtak a télen. Ez egy vékony, fehéres-szürkés, néhol barna réteg. Ebben főként por és só keveredik, de nem ritka jelentős mennyiségű szerves anyag is van benne, ami állandó bomlási folyamaton megy végig. Az autód felületén lezajló kémiai reakciók általában nem segítenek a fényezésed állapotmegőrzésében.
Nem csak csúnya, de hosszútávon károsítja a fényezésed. Ha eléri a karosszéria fémelemeit, akkor pedig beindítja a rozsdásodást is. Ezzel még egy darabig kezdhet valamit a fényező, de nem sokkal később már csak karosszérialakatos, majd bontási szakember tud hatni (utóbbival általában nem szépen gondozott autók találkoznak).
Védőpajzs
A fényezett felületeknek szükségük van a védelemre. Nem elég csak elegánsan fényesnek lenniük. El kell választani a felületet a külső káros hatásoktól (UV-sugárzás, maró anyagok, por).
Egy jó védőpajzsnak tartósnak kell lennie. Az alkalmazott bevonat jellegétől függ, hogy mennyire tartós. Nem ritka, hogy mindenféle csodálatos divatszavakkal illetik a különböző waxokat, viaszokat (ilyen-olyan "gyöngy", "nano", "brilliáns" stb.), ami a lehető legkevesebbet árul el arról, hogy meddig marad az autód felületén. Egy gyártónak garanciát kell vállalnia arra, hogy az adott anyag a helyes felvitel után egy bizonyos ideig tényleg ott marad fényezett felületen- persze megfelelő használat mellett!
Egy igazán jó kemény wax vagy bevonat hónapokig biztosítja
a védelmet a felületnek (pl. sokkal könnyebben és káros következmények nélkül tisztítható róla a bogármaradvány),
az elegáns, mélyen tükröződő fényt, amitől tényleg mindenki utána fordul az autódnak.
Belső szennyeződések eltűntetése
A padlókárpit szöveteinek egy tél után nem elég egy háztartási porszívózás. Ki kell emelni a port, sarat és száraz növényi törmelékeket a szövetekből. Ehhez gyakran már különböző mechanikus eljárások kellenek (kefék és egyéb szálas eszközök, pneumatikus eszközök, ipari porszívózás), amik károsítás nélkül képesek átmozgatni a szöveteket.
Fertőtlenítés
A teljes légtérből el kell távolítani a szagokat és betegségeket okozó baktériumokat, vírusokat. Ugyanez igaz a leginkább terhelt szövetekre is, ezért itt megfelelő kémiai tisztítás szükséges (a háztartási kárpittisztító szerek jelentős része itt elbukik: nem tisztít és foltot hagy maga után).
A fertőtlenítés az alapja a családod egészségének! Ha már látod a színes elváltozásokat az aljatkárpiton, az üléseken, vagy ha szennyezettnek látod a gyerekülést, akkor hidd el, hogy a láthatatlan kórokozók is jelen vannak.
Ismétlés
Az eddigiek mind nagyon látványosak. De az igazi csoda nem az első 4 pontban történik.
Az igazi szépség, tisztaság csak rendszeres ápolással érhető el! Minél hosszabb időt hagysz két tisztítás között, annál nehezebb, technikaigényesebb és költségesebb újra elérni a legjobb állapotot.
Végső esetben, ha évekig elhanyagolod az autódat, akkor bizonyos felületek végképp károsodhatnak, vagy akár elszíneződhetnek.
Hol vár rád mind az 5 komponens úgy, hogy nem kell kitalálnod hogyan hozod össze az egészet?
A Tavaszi Nagytakarítás csomagjaink neked szólnak, hogy végre olyan legyen a tavaszod az autódban, mintha minde alkalommal éppen a szalonból gurulnál ki vele.